Nyugaton (Indiától nyugatra) a jógát elsősorban annak fizikai részével, az ászanákkal (jóga póz) azonosítsuk. Azok pedig csak a jóga filozófia egyik pillére a nyolcból. Jóga szó jelentése egyesülés, ami által el tudjuk érni a test,a szellem és a lélek mély egyesítését.

Patanjali jóga szútrában az ászanákról annyit kommentált, hogy stabilnak és kényelmesnek kell lennie. Itt elsősorban a meditációhoz való legmegfelelőbb póz megtalálásáról van szó, de vajon hányszor jut ez eszünkbe a jógaszőnyegen?

Személy szerint több éves gyakorlat kellett, illetve több komolyabb sérülés, hogy a testemmel egy szoros együttmüködő kapcsolat tudjon kialakulni: szerető megengedésben legyek és tiszteljem a határaimat, ha a gyakorlás ellenére egy póz nem megy.

Tapas a jóga második pillérének, niyamanak az egyik ága. Nimaya a jóga filozófiájának azon része, ami a külvilággal kapcsolatos tanokat, irányelveket foglalja össze, amiket a jógik alkalmaznak az életükben. A tapas szó egy belső tűzre utal, ami erőt ad a kitartáshoz, a disziplinhez. Tapas lángjának meggyújtása és annak fenntartása elengedhetetlen, hogy a tartós változás következzen be. Fizikálisan és mentálisan kell felkészülni, hogy változás megtörténhessen. Ez kitartó gyakorlást igényel, néha önkorlátozást, fegyelmet is. Személy szerint, sajnos még mindig, bele esem néha abba a hibába, hogy óriási buzgalommal esek neki egy új gyakorlatsornak vagy póznak (nehezebb ászanákat különöző részgyakorlatokkal lehet előkészíteni) fokozatosság helyett, majd az idő múlásával gyorsan elfogy a türelmem és a kitartásom. A tapas tehát hatalmas lánggal meggyúlik bennem, ami néha ugyanolyan gyorsasággal ki is alszik, felégetve az összes energiámat. Minél gyorsabban szeretnék eredményeket, a helyett, hogy lassabban, türelemmel, először bizonyos fokú önfegyelemmel gyakorolnék, anélkül, hogy az eredményre fókuszálnék.

Másrészről, nehezen engedem meg magamnak, hogy időnként csak rövidített vagy könnyített gyakorlatokat végezzek, így egyáltalán nem állok neki és elslisszolom az egész feladatot, ahelyett, hogy elfogadnám, hogy belefáradtam. Vagy erőltetésbe csúszok át és bele erőszakolom magam a gyakorlásba.

Ilyenkor a niyama másik ágát, santosha elvét, azaz a külső körülmények elfogadását, az adott állapotommal való megelégedésre ajánlatos koncentrálni. Ez, mióta egyre több szeretettel tekintek magamra, mióta tudatosan odafigyelek, hogy ne teljesítés által várjak szeretetet, egyre könnyebben megy. Mégha valahol, a háttérben bennem van egy bizonyos nyugtalanság, hogy vajon ennek így jó vége lesz, hogy így is lehetek elég, nem fog e valaki a háttérből megszólalni, hogy ezt vagy azt igazán megcsinálhattam volna még?

Az igazi boldogság nem az a pillanat, amikor elönt az eufória, mert sikerült elérni a célt, hanem azok a napok, órák, amíg eljutok odáig.